Home

Őrölt citromfű

Alpaka.hu - magyar fűszerek, őrölt fűszerek, élelmiszeripari, alap fűszerek, zöld fűszerek - Citromnád vágottan és őrölve és Citromf Citromnád őrölt, Ázsiában gyakran használják halételek és csípős mártások ízesítésére, őrölten pedig levesekhez adják és húsételekre szórják. Illik a kókusztejh Ettől eltérő fűszernövény az itthon ismert citromfű, amely ugyan felhasználásban hasonlít: aromája miatt ez is javasolt halas és szárnyas.

Alpaka.hu - Citromnád vágottan és őrölve és Citromf

A mártáshoz: 2 evőkanál vaj vagy margarin, 2 evőkanál liszt, 3 dl hallé, 1 tojássárgája, 1 dl tejszín, fél citrom leve, 1 kis csokor citromfű, só, esetleg őrölt bors A körethez: 1 db brokkoli, 5 dkg vaj a pároláshoz, őrölt szerecsendió, 5 dkg őrölt mandula, 1 sárgarépa a díszítéshez 4 db citromfű, 1 teáskanál őrölt bors, só ízlés szerint. Elkészítés: Tisztítsuk meg és szeleteljük fel a hagymát, tegyük egy tálba a citromfűvel és öntsük hozzá a vizet és a bort. Adjunk hozzá 1 teáskanálnyi frissen őrölt borsot. Keverjük jól össze a hozzávalókat

A citromfű teát a következő módon készítheti el: • Forraljon fel 3 fokhagymát, egy kis fahéj rudat, 1 evőkanál őrölt kurkumát és citromfű szálakat egy csésze tejben. • Szűrje le és igya meg. • Fogyassza legalább naponta egyszer. 10. Gyulladásgátló 0g citromfű 0 kcal. 13g citromsav 0 kcal. 500g cukor 1935 kcal. Összesen 1948 Kcal A Culinaris üzletlánc visszahívta a forgalomból egyik őrölt fahéj termékét. Jelölési hiba, és esetleges allergén jelenléte miatt arra kérik a vásárlókat, ne fogyasszák el a terméket

A citromfű a kertben vagy akár cserépben is szépen megterem, s különösebb gondozást sem igényel. Ugyanakkor amellett, hogy díszít és rovarűző hatású, fogyasztása egészségünkre több területen is jótékony hatással lehet - hívja fel a figyelmet Mádai Andrea természetgyógyász, reflexológus Indiai citromfű - sokoldalú gasztronómiai felhasználási mód. Az indiai citromfű vagy citronella (Cymbopogon citratus) aromás trópusi növény, rostos és éles szélű levelekkel, amely Magyarországon is megél.Jó gyökérként már több ezer évvel ezelőtt hivatkoztak rá az indiai Védákban Fűszeres-citromos sült brokkoli recept képpel. Hozzávalók és az elkészítés részletes leírása. A Fűszeres-citromos sült brokkoli elkészítési ideje: 30 per

Bio kurkuma - őrölt. A kurkuma Ázsia egyik legrégebb ismert fűszernövénye. Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt, miután az emberek Indiában telepedtek le a nagy folyók közelében, és a mezőgazdaság révén elkezdtek növényeket termelni, egyre több gyógynövényt, számos növény gyökerét, kérgét és gyümölcs levét. Ázsia Bt. - Termékek. Találatok száma: 246 db. Megjelenítés: 64 32 16. Rendezés: Név szerint növekvő Név szerint csökkenő Ár szerint növekvő Ár szerint csökkenő. Ajwain mag -trs. 100 g. 580Ft Hozzávalók: 350 g tojásos metélt, citrom, 1 dl főzőtejszín, 10 g vaj, 1 kis fej főzőhagyma, ½ maréknyi friss citromfű, só, frissen őrölt fehér bors. Elkészítés: Tegyünk fel vizet a tésztának. Közben a megmosott citromok héját vágjuk fel nagyon vékony csíkokra, az egyik citrom levét facsarjuk ki Immunerősítő. Légzőszervi betegségek megelőzésére immunerősítőként is alkalmazhatjuk, úgy is, mint egészséges nassolnivalót. Akár a kivonatos mézet, akár a mézben ázott citromot vagy gyömbért desszertekhez is adhatjuk tálaláskor. Ne tegyük ki ezeket hőkezelésnek, mert elveszítik hatásukat A gyömbér rendkívül változatosan felhasználható, tehetjük levesekbe, húsételekbe, süteményekbe, készíthetünk belőle teát is.Jótékony hatását kifejti akkor is, ha frissen, szárított vagy őrölt formában, de akár olaj vagy étrend-kiegészítő formájában is magunkhoz vehetjük

Citromnád őrölt - Alpaka Kft - Fűszer Nagyke

Citromfű Mindmegette

A kezdő grillezőknek! 5 pác recept, amelyektől a hús olyan

  1. őségű szálas citromfű tea. Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében
  2. Megváltozott munkaképességű munkaerő alkalmazása; Copyright © fuszerparadicsom.hu | BelépésBelépé
  3. frissen őrölt bors 4. 1 csokor petrezselyem 5. 2 db citrom 6. 0.5 dl olívaolaj 7. leveles saláták A majonézmártáshoz: 8. 2.5 dl light majonéz 9. 0.7 dl whisky 10. frissen őrölt bors 11. 6 szál citromfű
  4. Őrölt citromfű - 1 kk; Szárított chili - 1 kk; Lime - 2 db; Szaké - 4 ek; Mangó, friss, egész - 1 db; Mungóbabcsíra - 100 g; Licsi - 60 g; Kígyóuborka, héj nélkül - ¼ szál; Sárgarépa, tisztítva - 1 szál; Póréhagyma - ½ szál; Üvegtészta - 200 g; Kesudió, apróra vágva - 4-5 ek; Elkészítés. Először a sült.
  5. t a hazánkban ismertebb orvosi citromfű (Melissa officinalis) egy kis darab fahéjjal és egy teáskanál őrölt kurkumával forraljuk össze. Szűrjük le, édesítsük egy kevés mézzel, majd naponta háromszor kortyolgassuk el
  6. A legjobbnak tartom eltávolítani a citromfű egy vagy két külső rétegét, összetörni hozzáadva a leveshez, majd tálalás előtt eltávolítani. A galangális gyökér nagyon kemény, nehéz borotválkozni vagy apró darabokra vágni. A Penzey Spices fűszeres őrölt galangálját használom, és könnyűnek és finomnak találom

A citromfű hozzájárulhat a normál lelki egyensúly és idegállapot megőrzéséhez, az álmatlanság kezeléséhez, a stressz és a feszültség csökkentéséhez. A Zöldség-mix kapszula 12 féle magas rosttartalmú, dehidratált, őrölt zöldségnövény keverékéből áll Keverjünk össze egy kávéskanál gyömbérport egy kávéskanál őrölt köménnyel, tegyünk hozzá kevés fekete borsot, és sót. Étkezés után ezt a keveréket vegyük be egy evőkanállal, és igyunk meg egy pohár vizet. A kömény lúgosít. Egy kiskanál őrölt köményt vegyél be, ha sok a savad, vagy gyötör a reflux 238 egyszerű és finom házi készítésű receptek citromfu kifejezésre a világ legnagyobb főző közösségétől. Böngéssz remek recepteket erre is: Citromfüves-mentás túrótorta

A kurkuma tea, vagy ahogyan nyugaton és az óceánon túl hívják aranytej, az egyik leghatékonyabb gyógyír a gyulladás kezelésére, mivel a kurkumában erős gyulladáscsillapító hatóanyagok vannak. Mivel a kurkuma íze miatt egy igen megosztó fűszer- és gyógynövény, ezért nem mindenki kedveli meg elsőre. Éppen ezért most 5. kevés őrölt szegfűszeg, Néhány levél citromfű. Az elkészített mézbor alapanyagot kb. 20-22°C -on tároljuk, így hamarosan megindul az erjedési folyamat. Először két hónap múlva fejtjük le, majd kb. hat hónap múlva már palackozhatjuk

A ragacsos kéregbe mehet még: ketchup paradicsompüré méz (nádcukor helyett vagy mellé) rizsborecet (balzsamecet helyett) gyömbér (friss vagy őrölt is) fokhagyma (de ne égesd el) szójaszósz őrölt koriander vagy citromfű chilipehely (vagy bármilyen fűszer, amitől csípős lesz) és ahogy a videóban látható, lehetnek. A tálaláshoz: 50 dkg főtt burgonya, 2 dl tejföl, citromfű. A húst megsózzuk, majd fűszerezzük őrölt paprikával, borssal, fokhagymával, majoránnával. Belereszelünk egy kevés vöröshagymát, ráborítjuk a rizst, és tojással alaposan összegyúrjuk, hogy az ízek elkeveredjenek Citromfű. Elkészítéséhez használjon 90-95 Co-os, lágy, tisztított vizet, melynek összes ásványianyag tartalma nem haladja meg az 50 mg/litert, előmelegített, közepes űrtartalmú (4-600 ml) teáskészletet és két csapott evőkanálnyi, 8-9 gramm teát. Készítsen egy 4-5 perces felöntést, majd még egyszer öntse fel

A citromfű tea egészségre gyakorolt jótékony hatása 10

A citromfű kellemes, citromra emlékeztető illatú, fehér virágú, évelő növény. A Közel-Keletről származik, a mediterrán éghajlatot kedveli. Vadon csak szórványosan fordul elő, de kertekben sokfelé megtalálható A táplálási ajánlóban könnyedén követheted mit és mikortól adhatsz kisbabádnak. A letölthető anyagok között pedig mindezt megtalálod egy oldalas változatban is, amit érdemes kinyomtatnod, hogy mindig kéznél legyen Citromfű (Melissa officinalis). Kitűnően használható italok, sütemények, húsok ízesítésére, díszítésére. Származás Annak ellenére, hogy a citromfüvet már a rómaiak és a görögök is használták, hazánkban kevéssé ismert fűszer A citromfű a Kelet-Mediterrán és Dél-Európában honos, a mentához hasonló alakú, illatos levelű fűszer és gyógynövény. Saláták, töltelékek, gyümölcslevesek, +36307886767 [email protected] Galanga gyökér őrölt fűszer 50 g 1390,00 Ft Kosárba teszem

1 kávéskanál őrölt indiai citromfű; 25 dkg rizottó rizs; 1 dl prosecco, pezsgő vagy édes fehérbor; 7 dl tej; 2 dl víz; 2 evőkanál mascarpone; Valamint: 20 dkg eper; 1 evőkanál porcukor; Elkészítés: A tejet és a vizet egy lábasba öntjük, felforraljuk, melegen tartjuk Thai citromfű (1db) 199 Ft. Nincs készleten. termékről. Friss, citromos aromájú növény enyhe rózsaillattal, az ázsiai konyha fontos fűszere. Zsengébb részét a thai curry-krémbe használják, levesbe pedig a fásabb részét megropogtatva szokás belefőzni. cégről: - kevés őrölt bors. kevés szegfűbors. citromfű. Hasznosnak találtad ezt a receptet? Oszd meg ismerőseiddel is! Elkészítés. Egy edényben megkaramellizáljuk a barna cukrot. A banánokat megpucoljuk, hosszában kettévágjuk, és a megolvadt cukorra helyezzük. Teszünk mellé szegfűborsot, meghintjük őrölt gyömbérrel. ÁZSIAI CITROMFŰ a Egyéb monofűszerek kategóriában. A meleg, trópusi klímát kedvelő, dél-, dél-kelet Ázsiában honos fűszernövény kinézetre leginkább a mi zöldhagymánkra hasonlít Ez a termékcsalád a legteljesebb. A cégünk által forgalmazott fűszerek mindegyike megtalálható ebben a termékcsaládban. A termékcsalád dobozain a nagyvilág fűszerpiacain készült képek találhatóak, a dobozok színe pedig kategóriákba rendezi a fűszereket

Citromfűszörp Nosalt

só, őrölt bors 1 ek. halmártás 2 ek. bazsalikomlevél a díszítéshez. A zöld currykrémhez: 2,5 dl kókusztej 8 chilipaprika 1 szál citromfű 2 ek. citromlé 2,5 dkg gyömbérgyökér 1 ek. törött koriandermag 1/2 ek. őrölt kömény 5 mogyoróhagyma 3 kaffercitromlevé szárított citromfű; Elkészítés. 1. Helyezzük a halakat egy tespibe vagy szilikonformába. Egy külön tálban keverjünk össze egy doboz kókuszfőzőkrémet, 2 tojást és a fűszereket. Öntsük rá a halra és süssük kb. 20-25 percig 180 fokon. Bio Fekete bors őrölt 60 g

BIO Gyömbér narancs gyümölcstea - Tea Útja online teaházbor agi boszorkánykonyhája - hexenküche - cucina della

Mire jó a citromfű? - Blik

A ribizliszezon folytatódik, és ezzel együtt a hideg, nyári gyümölcslevesek időszaka is elkezdődik. Joghurtos ribizlileves Hozzávalók: 50 dkg ribizli, eritrit/cukor ízlés szerint, 1 teáskanál őrölt fahéj, 2-3 evőkanál kukoricakeményítő, 2,5 dl joghurt is, egy csipet só, citromfű ízlés szerint. Elkészítése: A ribizlit a száráról leszemezzük Őrölt kávé ; Szemes kávé A citromfű és a komló hozzájárulnak az egészséges alváshoz, valamint segítik a normál idegállapot és lelki egyensúly fenntartását. Az ötízű schizandra savanykás gyümölcsét Kínában igen nagyra becsülik a mindennapi étkezésben. A magnézium, a B1- és a B6-vitaminok egyaránt szerepet. 350 g barna csiperke. 150 g fodros kel. 1 csapott tk. őrölt ázsiai citromfű (elhagyható) frissen facsart citromlé ízlés szerint. Egy nagyobb serpenyőben kevés vízen párolni kezdjük a hagymát és a fokhagymát. Addig pároljuk, amíg a paprikát szép apró kockákra vágjuk, majd a hagymákhoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk. Ha.

SÓ-CITROMFŰ-LEVENDULA hármasa: Ennek a kompozíciónak a legfőbb tulajdonsága a nyugtató hatás. De nem csak az idegrendszert nyugtatja, hanem segít a mindennapi stressz leküzdésében, a gyulladások csökkentésében, a fejfájás leküzdésében és a nyugodt álmokat is meghozza mindenki életébe citromfű az éde fű caládjába tartozik. Erő, aromá illata van, é mind fűzerként, mind gyógynövényként haználják. A citromfű mindig i imert volt Áziában, ám a világ többi rézén cak a 19. zázad végén alakult ki. A citromfű örökzöld gyógynövény, amelynek hozú, kekeny levelei tartalmazzák a népzerű aromákat. 55 típu létezik citromfű, Eredetileg Indiából.

őrölt fahéj a hintéshez Elkészítés 1 A tejszínes krémhez kézi habverővel keverjük simára a hozzávalókat, majd egy kis lábosban közepes hőfokon, sűrű keverés mellett főzzük puding állagúvá. Ne hagyjuk forrni őrölt fahéj citromfű (elhagyható) A sűrített tejet az édesítőszerrel addig forraljuk, amíg kb. 1,5 dl sűrű nem lesz. A vizet a fahéjjal összeforraljuk. Hozzáadjuk a rizst, majd takaréklángon ismét hagyjuk felforrni. 2 bögre csillagtejjel addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, majd a többi csillagtejet és a sűrített. 1 mokkáskanál őrölt fahéj. 2 evőkanál meggylikőr. 1 evőkanál porcukor. 2 mokkáskanál zselatinpor. 2 dl édesített növényi tejszín. 1 rúd vanília pépje * a díszítéshez: 1 dl édesített növényi krém, tejszín (hu-la-la) friss menta vagy citromfű

AlpakaABÁLJUNK SZALONNÁT – egyszerűen finom | Food & Wine

Indiai citromfű, 50 g - FutuNatura

Összesen 17 db Gőzölt/párolt hal receptünk van számodra. Segítünk összehasonlítani, hogy könnyebb legyen választanod Összesen 36 db Grillezett csirkemell receptünk van számodra. Segítünk összehasonlítani, hogy könnyebb legyen választanod

bújt az üldözött: Tartósítás télire Uborkasaláta télire

Fűszeres-citromos sült brokkoli Nosalt

só, őrölt bors; friss bazsalikom, citromfű, menta; Fehérbormártáshoz: 0,50 dl száraz fehérbor; 0,50 dl tejszín; 0,10 kg póréhagyma; 25/30 dkg kenhető vaj; só; A darált lazacot alaposan elkeverjük az egész tojásokkal, a tejszínnel, ízesítjük sóval, borssal és a felaprított friss fűszerekkel Tészta elkészítése: A tészta hozzávalókat összekeverjük, és kivajazott tortaformában, 180 °C- előmelegített sütőben (gázsütő) körülbelül 6 perc alat FROSTA ZÖLDSÉGES ÉTEL CURRYVEL FAGYASZTOTT 350GSzósz 36% (TEJSZÍN, ivóvíz, napraforgó olaj, curry 1,8% (koriander, kurkuma, kömény, gyömbér, cayenne bors, éd

Bio kurkuma - őrölt - Pödör prémium hidegen sajtolt olajok

100% TERMÉSZETES ÍZ. Nem használunk adalékanyagokat! A FRoSTA-nál a természetességre öszpontosítunk. Kiiktattuk termékeinkből az ízfokozókat, színezékeket, aromákat. Ahhoz, hogy ételeink tökéletes ízűek legyenek, nincsen szükség E betűs hozzávalókra. Helyettük valódi tejszínt és sajtot, házi tésztát, friss. A Yamuna Citromfüves Hidegen Sajtolt Növényi Szappan kíméletesen tisztít és ápolja a bőrödet. Érezd a citromfű frissítő, energetizáló aromáját, hogy ne csak a bőröd, hanem a lelked is megnyugodjon, feltöltődjön! Felhasználási javaslat: Arcra és testre is használható fürdésnél, zuhanyzásnál A citromfű friss, citromos ízével jól illik Vietnam és Thaiföld meleg, nedves éghajlatába. A citromfűvel és lime lével pácolt, sült hal nagyon finom nyári étel. Cosmoveda BIO Szegfűszeg őrölt 10 g, 25 g, 80 g, 280 g, 500 g. 1.160 Ft - 12.470 Ft. raktáron. Cosmoveda BIO Pippali őrölt 10 g, 35 g, 100 g, 120 g, 500 g. 1. őrölt fahéj; szegfűszeg; csillag ánizs; szerecsendió; citromfű (friss) 1 csomag 3:1 dzsemfix; Elkészítés: 1. Hámozd meg az almát, és vágd darabokra vagy kis gerezdekre. Közben öntözd meg a citromlével, hogy ne barnuljon meg. 2. Egy lábasban a gyömbérrel együtt párold puhára. 3. Ha kész, add hozzá a tetszés szerint. A leveleket tea formájában vagy levesbe, a magokat őrölve vagy áztatott formában fogyasszuk. A növény őrölt magja a felszívódó rost és nyálka mennyiségét felduzzasztja. Fogyasszuk étkezés előtt, így hozzájárulunk a fölösleges kilók leadásához. Az útifüvet érdemes kipróbálni

Kakós málnatorta Recept képpel - Mindmegette

Ázsia Bt. - Terméke

Hajtogassunk gézből kis tasakokat, majd töltsük meg őrölt szegfűszeggel, és helyezzük el a lakás különböző helyiségeiben. Illata kellemes, és rendkívül hatékony védelmet nyújt. ha borsmenta-, citromfű-, levendula- vagy petrezselyemlevelet dörzsöl szét a testén Szintén gyorsíthatja a gyógyulást az is, hogy a citromfű segíti a letapadt váladék feloldását, így a légzést is megkönnyíti. Vágjunk nagyjából 2-3 cm-s darabokra pár szál friss citromfüvet, majd három szem egész szegfűszeggel, egy kis darab fahéjjal és egy teáskanál őrölt kurkumával forraljuk össze kakukkfű, frissen őrölt tarka bors, 1/2 kk citromfű (elhagyható!) nagyszemű só 1 kisebb lime leve v. fél citrom leve 3 evőkanál olívaolaj 1 tk levendulaméz TOVÁBB AZ ELKÉSZÍTÉSHEZ >> Mindenmentes sült padlizsán (glutén-, liszt-, tej-, tojás-, fehér cukormentes) HOZZÁVALÓK 2 közepes méretű padlizsán 1 fej lilahagym A citromfű (Melissa officinalis) őshazája a Közel-Kelet és a mediterrán térség, ahol vadon terem. A bencések hozták és terjesztették el Európa északibb területein. A szerzetesek gyógynövényként termesztették. A karmeliták 1611-ben egy Németországban máig igen népszerű italt (Melissengeist) készítettek belőle. Ma kedvelt konyhai fűszernövény

Citromfű receptek: az emésztést is segíti

A Dallmayr webshopban a legkiválóbb Dallmayr és IO szemes és őrölt kávék, kávékapszulák, Dallmayr filteres és szálas teák, valamint teapiramisok közül válogathat és vásárolhat Villámnézet. Paloma őrölt kávé 225 g. 539 Ft 465 Ft. Raktáron. Részletek. Kosárba. Villámnézet. Tchibo Family őrölt kávé vákuum csomagolásban 1000 g. 1.989 Ft 1.729 Ft

Gyömbéres citromos méz, nem csak immunerősítő

Hogyan kell főzni citromfű otthon Az egzotikus növény, a citromfű, hosszú élettartamot töltött a főzésben, és különösen az italgyártásban. A citrus aromája különféle ételekben használható CITROMFŰ morzsolt. Ár: Saláták, levesek, mártások ízesítésére. A citromfű a Közel-keletről származik. Már a görögök és a rómaiak által is ismert fűszernövény volt. Kellemes citromra emlékeztető illatú növény. Levelét saláták, gyümölcslevesek, mártások, főzelékek, töltelékek, gomba-, szárnyas- és.

Gyömbér: érdemes naponta fogyasztani - HáziPatik

Citromfű morzsolt, 30 g. 340 Ft Kosárba teszem. Citromhéj reszelt, 2-3 mm-es, 30 g. 420 Ft Kosárba teszem. Citromnád vágott, szárított, 30 g. 470 Ft Füstölt őrölt paprika, 250 g. 1 920 Ft Nincs raktáron. Füstölt őrölt paprika, 50 g. 420 Ft Kosárba teszem. Füstsó vagy füstös só, 30 g Fahéj őrölt 200gr Mézeskalács-fűszerkeverék 100gr Mézeskalács-fűszerkeverék 500gr Fahéj őrölt 500gr Thai fűszerkeverék 50g Vadász dekor fűszerkeverék 50g. Citromfű morzsolt 30g. 300 Ft/db-+ Részletek. Faitas fűszersó 1kg. 4 658 Ft/db-+ Részletek. Faitas fűszersó 50g. 460 Ft/db-+ Részletek. Sült hal. Kávékeverék: mindig őrölt termék, amely valódi kávéból és pótkávéból készül, általában 50-50%-os keverési arányban. Elkészítése a valódi kávéval azonos, azaz főzni kell. Megjelenésének oka: olcsóbb, kisebb a koffeint tartalma, ezért kevésbé élénkít. Pl Mexikó, Mokka ált. műanyag zacskóba csomagoltak. 3

FUZETEA szénsavmentes citrom és citromfű Douwe Egberts Omnia Classic őrölt-pörkölt kávé 250 g. 879 Ft. 3 516 Ft/kg. Tchibo Espresso Milano Style őrölt, pörkölt kávé 250 g. 813 Ft. 3 252 Ft/kg. Tchibo Cafissimo Espresso Vanilla kávékapszula. CITROMFŰ (Melissa officinalis) - Martin Stangl - Hobbim a kert Évelő növény, levelei kifejezetten citromra hasonlító zamatúak. Saláták, sültek, gomba-, vad- és halételek fűszerezésére használjuk. A ~ leveleit csak a tálalás előtt adjuk hozzá az ételhez, mert különben zamatuk csökken. Rozmaring, őrölt. Cikkszám 732801. Kiszerelési méretek. Doboz 1200ccm. Doboz 1200ccm. Otthoni főzés. Mediterrán íz: A Kotányi Őrölt rozmaring aromás, gyantás és enyhén kesernyés ízű. Az illóolajait főzés közben engedi ki Hozzáad Tesco Finest filteres gyömbér-citromfű tea citromhéjjal 15 filter 30 g Hozzáad Adj hozzá Tesco Finest filteres gyömbér-citromfű tea citromhéjjal 15 filter 30 g kosárba 72% kedvezmény Az akciós irányár csak akkor érvényes, ha a kiszállítás 2021.09.13.-i napon, vagy azt megelőzően történik vöröshagyma, petrezselyemzöld, őrölt feketebors fekete bors, nem jódozott só; citromos-mentás ásványvíz 200 ml ásványvíz, citrom, 2 db mentalevél 3. NAP , SZOMBAT REGGELI Citromfű tea 200 ml (cukor nélkül), teljes kiőrlésű magvas zsömle: 70 g (1 db) Sárga tojásokat készíthetsz narancs vagy citromhéj, reszelt sárgarépa, zellermag, őrölt kömény felhasználásával. Zöldre fest a spenót, a szárított citromfű, a petrezselyem levelei, a csalán. Kékes, lilás színt ad a fekete ribizli, a lilakáposzta, az áfonyalé