Home

Kis fátra gerinctúra

Háromnapos gerinctúra a Kis-Fátrában Sokan a Kis-Fátrát tartják a Felvidék második legzordabb és leglátványosabb hegységének. Ezzel én sem vitatkozom, sőt, mivel már egy részén túráztam, magam is így gondolom Második alkalommal járunk itt. Először 2013-ban, május elején, most ugyanennek a hónapnak a végén látogattunk ide. Három szép napunk volt az amúgy esős májusból, végigjárva a Kis-Fátra főgerincét Sztrecsénytől Kralovánig Téli gerinctúra a Kis-Fátrában - A becsapós nevű óriás Elképzeli az ember, hogy amerre néz, a szikrázó napsütésben vakítóan fehér hótakaró födte magas hegycsúcsokat lát, na meg az ég kékjét, s lenyűgöző a téli hegyvilág látványa

Egyik kedvenc gerinctúrázó helyem a Kis-Fátra (szlovákul Malá Fátra) a Felvidék legszebb hegyei közé tartozik, még Kájel Árpi ajánlotta nekem 1998-ban. Főgerince kiváltképp változatos: ha végigtúrázzuk, nem győzünk ámulni, hogy ilyen kis területen mennyi változatosság koncentrálódik: van itt magashegységi jellegű főgerinc és hatalmas. Gyalogtúra a Kis-Fátra főgerincén A Vág folyó által kettéosztott Kis-Fátra népszerűségét tekintve Szlovákia második legnépszerűbb, egyben a legnyugatabbra fekvő magashegysége. Gyephavas jellegű, virágokkal borított látványos, meredek hegyoldalak, füves csúcsok, kellemes gerinctúrák a csak ritkán elkeskenyedő főgerincen, hangulatos menedékházak várnak az erre járókra A Kis-Fátra gerinctúrája Közzétéve szeptember 17, 2012 | Szerző: csamborgo Egyik kedvenc gerinctúrázó helyem a Kis-Fátra (szlovákul Malá Fátra) a Felvidék legszebb hegyei közé tartozik, még Kájel Árpi ajánlotta nekem 1998-ban A Kis-Fátra leglátványosabb szurdokai A lélegzetelállítóan vadregényes Diery-szurdokrendszer Szlovákia talán legváltozatosabb, legszebb hegységében, a Kis-Fátrában található, annak északi, jól megkö Meseszép gerinctúra a Kis-Fátra legmagasabb csúcsára Az Északi-Kárpátok egyik legváltozatosabb magashegysége, a Kis-Fátra, kitűnő idegenforgalmi infrastruktúrájának, könnyű megközelíthetőségének..

Kiterjedése hosszirányban 72 km, szélessége átlagosan 16 km. A Kis-Fátra (Malá Fatra) magassági viszonyai alapján középhegységi illetve magashegységi jellegű. A főgerincből, hosszú mellékgerincek ágaznak ki, melyek a hegység peremén meredeken végződnek. A főgerinc legmagasabb csúcsa Nagy-Kriván 1.710 m A túra részletes leírása hamarosan a Kárpátunk blogon olvasható.Addig is olvassátok a többi túraleírást:http://karpatunk.blog.hu A Kis-Fátra legmagasabb pontjáról lélegzetelállító a látkép, a ránk váró gerinctúra és a hegység szinte összes jellegzetes csúcsa tökéletesen kirajzolódik innen. Tiszta időben a Tátra szinte karnyújtásnyira van, alattunk a Vág integet fel, a közeli Kócs-hegység is hívogatóan tárul elénk Nagy-Kriván, gerinctúra a Kis-Fátra tetején. Meseszép gerinctúra a Kis-Fátra legmagasabb csúcsára Az Északi-Kárpátok egyik legváltozatosabb magashegysége, a Kis-Fátra, kitűnő ideg..

Gerinctúra a Kis-Fátrában. Erre a napra levezetésnek egy könnyebb, de nem kevésbé látványos túrát tartogatunk. Ezúttal felvonóval jutunk fel a Kis-Fátra gerincére, ahol a Nagy és Kis-Kriván csúcsok között látványos túrát teszünk a narancssárgán izzó füves, néhol pedig sziklás útvonalon. A délutáni órákban indulunk vissza Budapestre, ahova várhatóan 20-22 óra között érkezünk meg Két izgalmas gyalogtúra fér bele a péntek délutántól vasárnap estig tartó hétvégébe.A Kis-Fátra - Szlovákia egyik legkedveltebb kirándulóhelye -.. Hótalpas túra: Kis-Fátra Kirándulások a Fátra főgerincén. Időpontok Indulás-érkezés* Telítettség Jelentkezési határidő Egy remek hangulatú hétvégére, téli kiruccanásra invitálunk idén újra a Kis-Fátra vadregényes vidékére. Éld át velünk a téli túrázás egyedi hangulatát, Kis-Fátra gerinc. Túránk elején még felvonóval szeljük a magasságot, hogy mielőbb a gerincen lehessünk. Itt rövid készülődést követően neki vágunk a fölénk magasodó Nagy-Kriván 1709 méteres csúcsának Terhely, Velky Krivan (1708 m), Budapest. Mai túránk a Kis-Fátra főgerincét veszi célba. Buszunkkal pár perces utazást követően érkezünk meg a Stara dolina völgyébe, a Chata Vratna (750 m) sífelvonó házához. A felvonóval 1520 méteres magasságba emelkedünk pillanatok alatt

Háromnapos gerinctúra a Kis-Fátrában - Turista Magazi

Juraj nyomai a két titkos szurdokba vezetnek! Szerencsénk van, mert a betyár a Kis-Fátra egyik legszebb túraútján menekül: két egymásba torkolló mély és keskeny, nagy esésű kanyonszerű szurdok on vezet végig létrák, pallók segítségével. A szurdokon lassú lesz a haladás, mert a fényképezőgépek nem engednek Téli túra a Kis-Fátra gerincén és a Diery szurdok jégvilágában. Éld át velünk a téli túrázás különleges élményét, a fehér hómezők nyugalmát. Ha még nem próbáltad a hótalpat, akkor is bátran jelentkezhetsz, mi megmutatjuk mire kell figyelni Kis-Fátra: a Kárpátok északi vonulatához tartozó Kis-Fátra Szlovákia egyik legkedveltebb kirándulóhelye. Az 1988-ban nemzeti parkká Gerinctúra a Kis-Fátrában: magunk mögött hagyjuk a Nagy-Kriván csúcsát, majd a hegység lapos hegygerincén folytatjuk tovább a túránkat. Jobbra és balra is remek kilátásban. A Vág folyó által kettéosztott Kis-Fátra népszerűségét tekintve Szlovákia második legnépszerűbb, egyben a legnyugatabbra fekvő magashegysége. Gyephavas jellegű, virágokkal borított látványos, meredek hegyoldalak, füves csúcsok, kellemes gerinctúrák a csak ritkán elkeskenyedő főgerincen, hangulatos menedékházak várnak az erre járókra. Ezen a túrán a hegység. A festői Kis Fátra nyújt otthont a szorosnak, aminek lépcsős és létrás szakaszai mindenkit elvarázsolnak. Szlovákia, és a Felvidék egyik legkedveltebb kirándulóhelye gyönyörű túraútvonalat és szurdoktúrát rejt. Igazi természet alkotta játszótér ami felpörget, megpróbáltat, megnevettet, és szájat tátat

Kárpát-Túra: Gerinctúra a Kis-Fátrába

Nordic Walking, túra edzések a Gödöllői-dombságban heti 3 alkalommal. Kedd-csütörtök 18.00-19.30. Szombat 09.00-11.30 A Kis-Fátra és a Nagy-Fátra főgerincének végigjárása során nem csak csodálatos körpanorámákkal, látványos sziklaképződményekkel, felüdülést nyújtó menedékházakkal találkozhatunk, hanem nagyon változatos kőzetformációkkal is. Írásunkban a Felvidék szívébe, a Nagy-Fátra vidékére kalandozunk el, ahol. A Chopokról és a Gyömbérről páratlan panoráma tárul elénk, a gerinctúra során végig a Magas-Tátra hegyvonulatában gyönyörködhetünk. A csúcsról lefelé útba ejtjük a hangulatos Štefánik menedékházat, hogy elszürcsölhetünk egy forró teát vagy egy finom káposztalevest. Gyalogtúra a Kis-Fátra főgerincén

Turista Magazin - Téli gerinctúra a Kis-Fátrában - A

A Kis-Fátra Nemzeti Park Szlovákia legnyugatibb magas hegysége.Látványosságaiból a kanyonok, szakadékok, szikla hegycsúcsok és a turisták által kedvelt hegygerinctúrák a legjelentősebbek.. A hegység kriványi részét 1967-ben védett területté nyilvánították, figyelembe véve e vidék szépségét és az élővilág elképesztő gazdagságát Kis Fátra gyalogtúra (2009.04.18. Az Alacsony-Tátra gerinctúra során túravezetőid 7000-8000 méter magas csúcsokat meghódító magashegyi hegymászók lesznek! Túrabot, fejlámpa, hátizsák - kis hátizsák napi túrákhoz - max. 30-35 literes. Fontos! A legcélszerűbb olyan hátizsákot hozni,. 1. Kis-Fátra Kicsi és eldugott, alig ismert ékszerdoboz-szerűen szép hegység. A sokféle kőzetnek köszönhetően a Kis-Fátra rendkívül változatos külső megjelenésű: találhatunk itt magashegyi, alpi jellegű részeket (például a hegység legmagasabb csúcsát, az 1709 m magas Nagy-Krivánt), szurdokvölgyeket (Vratna-völgy), és gyönyörű dolomitkarsztot is (például a.

képeim itt: Kis-Fátra. Előzmény: Hannibalbarkas (19) A Krivánra fel lehet menni egy darabon a lanovkával is, onnan a gerinctúra Stefanova felé a Chleben át (ha a Stoh kimarad) egy laza séta. A Stohra felfelé picit lihegtünk májusban is volt egy kis hó és sok sár, amin csúszkáltunk rendesen lefelé (akkor is, amikor. A térképen az egyes helyszíneket a VKU Harmanec alkalmazottai által személyesen végzett helyi ellenőrzéseken keresztül teljes körűen frissítették A túraútvonalakat és az időbélyegzőket a Szlovák Turisztikai Klubbal együttműködve, a kerékpáros útvonalakat pedig a Szlovák Kerékpáros Klubbal együttműködve frissítettük . A térkép frissített téli.

A Kis-Fátra gerinctúrája Csámborgó - Jó helyek a Világba

FEHÉRVÁR 500 TIPP A Tátra és a Fátra szavak minden hegyszerető, kirándulós ember fantáziáját megmozgatják. Harminc éve járom a felvidéki hegyeket, nem tudom megunni őket, és nem hogy látni kell őket mielőtt meghalok, hanem egyszerűen nem tudok élni nélkülük. Hogy az fmc olvasóinak megkönnyítsem a dolgát, a 10 legszebb hegységet gyűjtöttem egy csokorba július eleje: Alacsony Tátra gerinctúra 3 vagy 4 napban [12/07/18] jövőre a Kis Fátra is úticél lesz, ami nem is olyan kicsi: a gerincen végiggyalogolva belebotlunk a Fátra Krivánjába, ami 1709 méter magasan ágaskodik.. és még várat is látogatunk a végén A Kis-Fátra elhelyezkedése a Zsolnai kerületen belül A Wikimédia Commons tartalmaz Kis-Fátra témájú médiaállományokat. A hegység legmagasabb csúcsa az 1708,7 méter magas Nagy-Kriváň (Veľký Kriváň) A Kis-Fátra északi, a Vág jobb oldalára eső részét (Kriváni-Fátra) 1967-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, az országban másodikként (a Szlovák Paradicsom után), majd ezt 1988. április 1-jén nemzeti parkká alakították. A park területe 226,30 km², amit 232,62 km²-nyi védőövezet vesz körül

A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - Gyalogtúra a

A Kis-Fátra (szlovákul MaláFatra) Szlovákia harmadik legmagasabb hegysége, legmagasabb csúcsa a Nagy-Kriván (Vel'kýKrivaň 1709m). Csak a Tátra és az Alacsony-Tátra előzi meg magasság tekintetében. Külön érdekesség, hogy a nála név szerint nagyobb Nagy-Fátra valójában alacsonyabb. Az Kis-Fátra az itt említett. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség honlapjárólNagy-Fátra gerinctúra (2005/01) Körmöci-hegység gerinctúra (2005/01) Fel az Ostrára, avagy túra a Nagy-Fátrában; Túraajánlat a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület honlapjáról: Kis-FátraTúrabeszámoló a Kôszikla túracsapat honlapjáról: Kis-FátraMedveczky György Kormányblog honlapjáró Kis-Fátra - A harmadik halom . Verseci-hegység - és a Delibláti-homokpuszták népe . Téli Páring kóstoló - A Zsil ölelésében . Számvetés 3. - Erdők, hegyek, tanok és emberek Gerinctúra az ezerarcú bércben . KAPUSVIDÉK - Átmenetek Kolozsban. Itt találjátok a kínálatunkban szereplő túrák tervezett időpontjait heti lebontásban! Amelyik túra fotóján a Biztos indulás! jelet látjátok, az a túra garantáltan indul!. Új túráinkon az Új!, akciós útjainkon az Akciós túra! jelet láthatjátok!. Egyet fizet kettőt kap akciós túráinknál az 1+1 jelet találjátok!. Black Friday vagyis a Fekete Péntek akciós.

Kis-Fátra gerinctúra Csámborgó - Jó helyek a Világba

1. nap - Szurdoktúra a Paradicsomban. A Kárpátok egyik legszebb, közkedvelt gyöngyszeme a Szlovák Paradicsom, eredeti, kevésbé romantikus nevén szólítva, a Letanovi-mészkőhegység. E picinyke területet szurdokai tették hatalmassá. Szinte hihetetlen, hogy ezen a tenyérnyi területen hogy fér el ennyi káprázatos természeti csoda.. A mészkőből és dolomitból álló. Kis-Fátra - A harmadik halom - Egyéb - Magyar videók, 238 néző Kis-Fátra (Martinske Hole) utazás Kis-Fátra (Martinske Hole) Last Minute, akciós és katalógus utazási ajánlatok: 2021-07-21 Dániel, Daniell Tragikus zuhanás a Hegyes-torony északi falán. 2020. augusztus 8-án, szombat délután a Kis-Nyereg-hágó (Sedielko) felé vezető turistaúton túrázó szemtanú jelentette a Hegyi Mentőszolgálat (HZS) ügyeletére, hogy a sziklákkal együtt egy nem azonosítható dolgot látott lezuhanni a Hegyes-torony (Ostrý štít) északi falán

kis fátra Aktuális és akciós kis fátra a Pepita.hu -n. Jó helyen jársz! Válaszd a legjobbat Sziasztok a Kis-Fátra hegyvonulat Közép-Szlovákiában fekszik el és rengeteg túra útvonal ad lehetőséget a túrázók élményszerzésének. Budapestről a kezdeti pont autóval 4 és fél órára van megállás nélkül, azonban a túra időszakasza 7 óra alatt megtehető a meredek domborzat miatt. Amint a lenti kép is mutatja, a mi túraútvonalunk Stefanovából indul a zöld.

Diery-szurdok, Kis-Fátra » KirándulásTippe

  1. 2009.11.20 - Vepor gerinctúra. 2009.12.05 - Pozsonyi buszkirándulás. 2010.01.30 - Hótalppal a Chopokra ! 2010.03.14 - Vasárnapi kiruccanás Révkomáromba. 2010.07.10 - Vrátna völgye (Kis-Fátra) 2010.08.14 - Kastély és vár látogatás Szlovákiába. 2010.08.20 - Fel a Burda dombságba ! 2010.09.03 - 4 nap a Magas-Tátrában.
  2. Kis Fátra - Vrátna túristatérkép 2506 (ISBN: 9788089134458) vásárlás 2 600 Ft! Olcsó Kis Fátra Vrátna túristatérkép 2506 ISBN 9788089134458 Könyvek árak, akciók. Kis Fátra - Vrátna túristatérkép 2506 (ISBN: 9788089134458) vélemények. Turistatérkép / Hiking map / Wanderkarte / Turistická mapa Eredeti cím: Malá Fatra-Vrátna Kiránduló területek: Kr
  3. Nagy-Fátra és Kis-Fátra: ki is a kistestvér? Neveiknek kissé ellentmondva, a Kis-Fátra a magasabb. Legmagasabb csúcsa, a Veľký Kriváň 1709 méter, míg a Nagy-Fátra az 1596 méter magas Ostredok csúccsal jócskán mögötte kullog. Az ellentmondás feloldása, hogy a nevet a kiterjedés alapján kaptá

Meseszép gerinctúra a Kis-Fátra - Kirandulastippek

  1. Nekirugaszkodtunk még szeptemberben a Kis-Fátra gerincének, és ott voltunk még az Országos Tájékozódási Túraverseny őszi fordulóin is. A Hetex nev ű csapatunk a bajnokságon a II. helyen végzett! Minden adott volt ahhoz, hogy a novemberi, szelce-pusztai ÉSZ-Munka-Túránk - ahol
  2. s · Itt van a Felvidék egy legszebb tájegysége
  3. gi-xer fotói az Indafotón. Az Indafotó az Inda fotómegosztó szolgáltatása. Feltöltheted, tárolhatod, albumokba rendezheted nálunk a képeidet és megmutathatod rokonaidnak, barátaidnak. Keresheted és nézegetheted a többiek fényképeit, kedvencnek jelölheted őket és kommenteket fűzhetsz hozzájuk
  4. Sziasztok, Gábor vagyok! Most a Kis-Fátrába megyünk egy jót túrázni (a kis jelző az alapterületre utal, ez a magasabbik Fátra). Több túraútvonal is van, Mi most Terchovából autóval megyünk a Vrátna völgyön keresztül a kabinos felvonó alsó állomásáig. Ezzel felmegyünk a felső állomáshoz, majd egy kis emelkedő után egy útjelző oszlophoz érünk
  5. Kis-Fátra címke oldala az ORIGO-n. Kapcsolódó cikkek, képgalériák

Kis-Fátra szálláshelyek, ingyenes foglalás, apróbetűs rész nélkül. 50 szállásajánlat. - Szlovakia.szallas.h Eladó hazslinszky tamás: kis-fátra (*02) - (meghosszabbítva: 3066216449) - Vásárolj egyszerűen és biztonságosan, vagy hirdesd meg eladó termékeidet Hazajáró KIS-FÁTRA 2. - Turóci kirándulás a Rajeci-havasok Turisztikai magazinműsor - elindulni és hazatérni (2016) Film adatlapja. A Hazajáró hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek. Trekking túrák, via ferrata, hegymászó túrák Európától a Himalájáig. Túravezetőink 7-8000 méteres csúcsokat meghódító magashegyi hegymászók Két izgalmas gyalogtúra fér bele a péntek délutántól vasárnap estig tartó hétvégébe. A Kis-Fátra - Szlovákia egyik legkedveltebb kirándulóhelye - gyönyörű túraútvonalakat, magashegyi panorámát és sok-sok kalandot rejteget. Megmásszuk a két legvagányabb hegycsúcsot, a Kis- és a..

Kis Fatra - Túrázzvelünk

  1. A hónap elején volt szerencsém megismerni Szlovákia egy még általam ismeretlen részét, a Kis-Fátrát. Erre a területre a Tátra árnyékában viszonylag kevesen látogatnak, főleg Magyarországról. Az ilyen kirándulásokkal próbálunk ezen változtatni. Mindezt az Eupolisz utazási iroda szervezésében. Most nem vezetőként, hanem amolyan premizált utasként vettem.
  2. Kis-Fátra túra Diery-szoros Diery-szurdok (Janosik szurdok) Kiindulóhely: Terchovától 3 km-re Hotel Diery melletti parkoló (fizetős), a főút mellett. A túra időtartama: 3,5 óra (pihenők nélkül) Szintkülönbség: 325 m fel, ugyanannyi le
  3. A Kis-Fátra (szlovákul: Malá Fatra) egy kisebb, de ugyanakkor nagyon látványos hegyvonulat Közép-Szlovákia északnyugati részén. A Kis-Fátra központi vonulata északkeleti-délnyugati irányban helyezkedik el, és szabálytalan elliptikus alakot képez. Kiterjedése hosszúságban 72 kilométer, szélessége átlagosan 16 kilométer
  4. Tatra Plan 2506 - Mala Fatra (Kis-Fátra) - Vrátna turista térkép. KIEMELT. térkép 14 x 23,5 cm 1 : 25000 Tatra Plan Több információ . 2,600 Ft TOVÁBB A BOLTHOZ Útikönyv - Térkép - Földgömb webáruház. Webshop további termékei . Webshop információk
  5. Tatra Plan 5010 - Mała Fatra (Kis Fátra) turista térkép. KIEMELT. térkép 14 x 23,5 cm 1 : 50000 Tatra Plan Több információ . 2,600 Ft TOVÁBB A BOLTHOZ Útikönyv - Térkép - Földgömb webáruház. Webshop további termékei . Webshop információk. Útikönyv - Térkép - Földgömb webáruház 1033 Budapest, Huszti út 21
  6. 5019. Kis-Fátra turista térkép Tatraplan 1:50 000 2016, 9788089134489, Szlovákiai turistatérképek, kerékpáros térképek, TM 5019 Malá Fatra - Kis-Fátra - Martin
  7. dössze 26 km-es főgerincű Magas-Tátra kis területe ellenére rendkívül gazdag, látványos magashegységi formakincset rejt, ahol megközelítőleg 120-190 tengerszem található. Kőzeteinek nagy részét gránit alkotja, helyenként.

2015 Kis-Fátra gerinctúra - YouTub

Kis-Fátra hótalpas túra Montivago

  1. Kis-Fátra Az a hegyláncolat, mely a Fehér és Fekete Árva összefolyásától kezdve először az Árva és Varinka, azután egyfelől a Vág, másfelől a Turócz és Nyitra völgyei közt ÉK. -ről DNy. -ra huzódik s a galgóczi hegyekkel végződik. Ez a hegység, mely a Kárpátok leghosszabb láncolatai közé tartozik, ÉK
  2. t 900 növényfaj él itt. 1967-óta védet
  3. Másnapra pedig az Ötscher gerinctúra volt a cél. Szállásnak pedig a Seebach melletti csendes kempinget választottuk, ahol egy kis nomád 4 ágyas faházban aludtunk. Egyszerű, olcsó, de tiszta, kulturált hely, csak a priccsek voltak kemények. Legközelebb érdemes a hálózsákon kívül valami derékaljat is hozni
  4. A Kis-Fátra Vágon-túli része az Északnyugati-Kárpátok talán legváltozatosabb hegyvidéke, mely magán hordozza a felvidéki hegységek összes szépségét: egyaránt vannak itt szakadékvölgyek, gyephavasi gerincek, vad sziklacsúcsok. Három napot töltöttünk el hegyei ölelésében, de még ez sem volt elég, hog
  5. den passzolt, ragasztottam. fátra 1; galyatet.

Nyugat-Szlovákia » KirándulásTippe

1910-ben Szilassy Aladár, felvidéki származású gyermekorvos a Budapesti Református Egyesületben kezdeményezte a cserkészet megszervezését, és így lett ő a magyar cserkészet egyik első vezetője.Szlovákia mai területén 1913-ban indult meg a magyar cserkészet - még a Magyar Cserkészszövetségen belül - a Zászlónk 1913. január 15-i számában közölt írás alapján Az első komoly emelkedő a Pod Klinom kunyhótól a Bystrá-nyeregig tartott. Itt bevártuk egymást, tartottunk egy kis pihenőt, s gyönyörködtünk a körülöttünk, s előttünk - immár lengyel oldalon - elterülő hegyekben, völgyekben. A 2248 méter magas Bystrá-csúcsra kb. fél óra alatt értünk fel a nyeregből

a szokásos... évértékelés. Nehogy idén kimaradjon :-) KIS-FÁTRA: Órákig keresték a hegyekben a segélykérő turistát, miközben ő már részegen aludt július 20. július 20., 09:27. Magyar turista sérült meg a Kis-Fátrában július 5.. A másik emlékezetes túra már novemberben volt, egyedül, ködben, az elején 50 méteres látótávolsággal, fagypont fölött 3-4 fokkal, téli neoprénben és vízálló dzsekiben. Északias szél fújt a Velencei-tavon, ezúttal is Gárdonyból indultam. Északra még úgyse eveztem el se SUP-pal, se kenuval, így itt volt a legjobb alkalom, úgyis mindig szembeszéllel indulok 15 - Kis-Fátra - A harmadik halom (15. rész) Exibido em 15/01/2012 Dê sua nota: 14 - Kócs-havas - Árva és Liptó határhegysége (14. rész) Exibido em 08/01/201 Sziasztok! Vagy nem kerestem elég körültekintően, vagy valóban nincs olyan topic, ami kifejezetten a Magas-Tátráról szól, a szlovák és lengyel részekről egységesen. Közel van, és gondolom, nem kevesen vagyunk itt, akik ott szoktunk túrázni. Jól jönne egy olyan fórum, ahol megosztanánk egymással közérdekűnek tekinthető tapasztalatainkat szállásról, utakról.

Fátra - WanderWel

A GERINCTÚRA (807-1395m) (googlemaps) A környék egyik leglátványosabb túrája. Start: sedlo Príslop (Príslop-nyereg) Árva várától autóval kb. 7 perc. Ingyenes parkolás az autós csárda mellett. Kezdeti erős kaptató után az út kis szintkülönbséggel végig a Oravai-Magura hegység gerincén vezet Keress geoládát! Részletes leírás több mint 4000 geoládáról sok-sok fényképpel

Hiking - Kis-Fátra és Diery-szurdok Trekhun

2004 januÁr februÁr mÁrcius h 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 h k 6 13 20 27 3 10 17 24 2 9 16 23 30 A gerinctúra nagyon szép volt és izzasztó :) vViktor 2011.09.15 00:00 - Megtaláltam Perőcsény - Nagybörzsöny túra, egyben a Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalom első szakasza teljesítése közben Pontos terveket kellett készítenünk, mert az út végén egy fontos találkozót ígértünk. Megállapítottuk, hogy a Körmöc és Beszterce közötti Fátra nyúlványon indulunk el, majd a térképről kinézett Scheide W.H.-n alszunk, megnézzük a Goldbrunn-t, és úgy megyünk le a hermaneci papírgyár mellett Sturec felé

Turista Magazin - Téli gerinctúra a Kis-Fátrában - AKét nap, két csúcs a Tátrában, a Rysy és az Oszterva

Video: Hótalpas túra: Kis-Fátr

Keresztény mesék, keresztény mesefilmek, gyerek biblia